2010. november 10., szerda

a tűzzel való játékról

rég blogoltam, ami betudható a sok proginak az elmúlt héten. persze azért történtek velem megosztandó dologok.
Csütörtökön mgérkezett Gabikám a kosztümmel, amit pénteken át is adtunk kedves tulajdonosának, akit persze előtte megvicceltünk picit. A zacsiba, amiben volt beleraktuk Gabikám pulcsiját ami szürke, mint ahogy a kosztüm is. Felülre raktuk a pulcsit úgy, hogy ne látszódjon ki alóla a zakó. Ültünk kémci előadáson pénteken reggel, Katikám kis késéssel (de többel mint mi) megérkezett, kérdezte, hogy itt van-e a szerzemény. Mondtam, hogy persze, odaadtam a zacsit, hogy megnézhesse. Amikor meglátta a szürke dolgot a várt szürke dolog helyett, gyorsan a sztereokémia varázslatos világából mitegy kiugorva átélt némi szívrohamot. Persze aztán kiderült, hogy alatta ott rejtőzik a kis zakó. De ezzel egy kicsit feldobtuk a metánetánpropánbután cuccot.
Egyi után hazajöttünk, ahol kiderült, hogy én reggel óta max fokozaton bekapcsolva tartottam a főzőlapom, amit szerencsétlen bazsalikomom fele bánt meg. Kicsit elszégyelltem magam, de szerencsére a kis lelkem hamar túltevődött a dolgon.
A szombat fő attrakciója a gólyabál volt. Mi már itthon elkeztük a bugit, úgyhogy enyhén illuminált állapotban érkeztünk meg kis késéssel. Nem emlékszem nagyon sokra, úgyhogy sokat nem tudok róla írni. A vasárnap aktív semmittevéssel telt.
Hétfőn reggel felkeltünk, úgy volt, hogy elmegyünk megnézni az érettségim, majd kikísérem Gabikámat a vonathoz. A gimiben kiderült, hogy nekem nem is ott kell megnéznem az érettségimet, hanem egy másik suliban, szóval csak kikísértem gabikámat a pu-ra. A tettye ic elment. Én visszamentem a városba, futkároztam bankokba, intéztem ügyeket, majd elmentem a másik suliba, ahol kellemes meglepetés ért az érettségim megtekintésekor. elégedett vagyok. Most szombaton jön majd a folytatás.
Tegnap zh-ztam. Nincsenek nagy reményeim, az 1 pont is elég lesz. Ezen kívül leégettem a szempilláim, de csak félig. Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy furák. Nem értettem, mi történhetett. Törölgettem, mosogattam, de nem változott. majd rájöttem, hogy nem azért van égett szag, mert leégettem a fokhagymát mint szombaton, amikor 3 másodperc alatt sikerült tökéletesen elszenesítenem a kaját, hatalmas füstöt csinálni, valamint olyan szagot, ami még mindig nem szellőzött ki teljesen, hanem a szempilláim pörkölődtek meg. Szerencsére orvosolni tudom a dolgot némi szempillasprirállal.
Most megyek egyire.

Take care!
csók

2010. november 4., csütörtök

csendes pihenő

csendes pihenő van pécsett. semmi komolyabb kiszh/nagyzh/faszomtudja, ami egy kicsit megnyugtató. így sikeresen eljutottam a tescoba, ahová már clubkártyám is van, ami nem tudom mire jó, de örülök neki. tesco után még árkádoztunk is Katikámmal. Egy kosztümért indultunk. Ami nem volt ott, pedig félre volt rakatva. És nagyon kell hétvégére. Szerencsére hihetetlen szervezőképességünknek, eszünknek és a világot behálózó kapcsolatainknak hála mégis meg lesz a kosztüm mára, itt, és Katikám bárkit kedvére kápráztathat el Prágában. Ahol a kosztüm két nap alat tmegfordul: a székesfehérvári Alba plázában pihenkézett, ahonnan eljutott kedves otthonomba Maminak köszönhetően. Otthonról eljutott valahova a bme-hez, hogy bátyuskám odaadja Gabikámnak. Gabikám visszaviszi a corvinusra, majd együtt felülnek egy Bp-Pécs IC-re és repülnek hozzánk. Holnap visszakerül Bp-re, majd másnap kiutazik Prágába, szóval a kis kesztüm bejár országot-világot, míg én még mindig bőven csak Pécsett leszek.
a bevásárolgatások nagyon feldobtak, hihetetlenül boldoggá tettek a kicsi paradicsomok, az új óriási petrezselymem, hasonló kedvességek. Tegnap még egy sör is belefért, ma pedig már csütörtök van, ami fullos. szombaton gólyabál, amire iszonyúan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. a princess zenekar fog zenélni ( 3 hegedűs gáré, a 90-es évek végéről származó emlékeimből felidézhető. még szerencse, hogy utálom a hegedűt), valamiért asztalt kell foglalni, hasonlók. majd meglátjuk

take care!

2010. október 27., szerda

not so bad not so bad

Nos, az eddigi legdurcább hétnek is lassan vége, már csak 1 próba van hátra, az meg csapatmunka lesz. ma dejavu érettségi rettegésszorongás, ami már-már annyira az, hogy el is felejtem az egészet. a dolgokat természetesen megünnepeltük a pesti lányok pécsi törzshelyén, ahol ugyan még csak párszor voltunk, de máris tudják mit iszunk, azt hogyan isszuk, mit eszünk és azt hogyan esszük. a krumpli középre kerül, a sörben van citrom, a saláta átalakítva vegán. ez azért elég szimpatikus itt pécsett. szimpatikus az is, hogy a heti megmérettetések jórészén túl, boldogan, mámoros állapotban ücsizek itthon. a fizika a fizikatudásomhoz képest meglepően jól sikerült (lehet, hogy hasznos volt a sok akasztófázás és amőbázás gambikám? :) ), az érettségi is azt hiszem oké. holnap hazatérek és boldogság lesz a négyzeten a köbön.
a félreértések és a hogyérzemagadpécsett?ténylegrosszul? kérdések elkerülése végett kijelenthetem, hogy ez egész jó, persze nem hasonlítható budapesthez, de egész jó (tékitízi mindenki persze hiányoztok).azért tetszik ez itt így összességében. az emberek kedvesek. az egyetem jó. a sodó jó.
lájkolom

csók

2010. október 24., vasárnap

pécs ikea kivitelben

a hétvégei ikeázás jóvoltából szép lett a kis szobám, így már tetszik. nincs tátongó űr a szoba közepén, ahonnan üvöltene valami, hogy szőnyeget szeretnék, nincs csúnya fotel, csak csúnya fotel szép pokróccal letakarva, asztalka, amin elfér a csodalámpám, ilyesmik.
 nehéz hét áll előttem, zh-kzh-kzh-k + egy érettségi, csak hogy ne érezzem magam még olyan érettnek. izgalmatosnak ígérkezik, de legalább gyorsan el fog telni. aztán egy quimby, aztán egy hazamenés és hosszúhosszú hétvége BUDAPESTEN! szóval aki szeretné látni a megfáradt arcokcskámat jelezze, kapható vagyok egy sörre (vagy többre). addig meg tessék szorgalmatosan drukkolni a kis pécsi barátosnének, nehogy elvérezzen itt a napfényesmediterrán Pécs városában (falu.ez egy kibaszott falu.).

csók

2010. október 18., hétfő

a leves

újabb szép hétvége budapesten, utána az eddigi legnemakartabb visszatérés pécsre. de mostmár oké így. holnap még egy zh, amira megint túl keveset készültem, esélyes az éjszakázás, meglátjuk. a kémia meglett, a következő kevesebb százalékosan is elég, hogy mehessek vizsgázni. addig sűrűn reménykedek, ti pedig reménykedtek velem. ma megfőztem életem első igazi levesét. a levesektől mindig rettegtem, valamiért azt hittem, hogy az lehet a legnehezebben elkészíthető kaja. előzetes félelmeimhez képest a leves ehető, sőt mitöbb finom lett. van benne krumpli, brokkoli és fokhagyma. nyáron alsóörsön örülni fogtok nekem, mert végre talán búcsút inthetünk a fura fagyasztott kajáknak, meg a tojás különböző módon elkészített változatainak. :)
csak lenne már nyár, csak lenne már újra budapest, csak lenne már vizsgaidőszak vagy inkább annak a vége, csak lennék már túl a félév nehezén, csak a sote előtt cigizhetnék már, csak azt a visszajöttünk-a-diplománkkal-egy-utolsó-búcsúra sört innánk már itt, Pécsett.

2010. október 11., hétfő

szabad péntek szabad szombat szabad kémiázni

nos. a hétvége sűrű volt, ámde nagyonnagyon kellemes. végre érezhettem egy picit a budapesti pörgést, titeket kedves barátosjányaim, pártit, drámát, csak amit eddig nyomtunk :) tudjátok ezt: 'szard le.szokj hozzá.ez nem csak egy esti program.ez egy életstílus.ami magába foglal mindent.pasikat.szexet.piát.kokaint.kínaiakat..néha betegségeket,intrikát,emberáldozást és bárányokat is. így jó. sőt..így tökéletes' (köszönjük dorci <3). ez egy kicsi erőt adott a nagy visszatéréshez. ám az erő hamar elszállt, most például meglehetősen kevés van az esti kémia zh-nak köszönhetően, ami hihetetlen félelmet ébresztett bennem. olyannyira, hogy Katikámmal elmentünk a kedves kémiatanárjához, aki 2,5 óra alatt próbálta megértetni velünk a kémiai számítások mikéntjét. sajnos egy kicsit el kellett keserítenünk. a végén kaptunk egy 'jajjjj lányok'-ot, valamint feltételezem némi aggódást mára. de mi nem elégedtünk meg ennyivel, tudjuk, hogy hogy kell fokozni még az élvezeteket. az éjszakát Katival töltöttem, többnyire kémiázással, kevéske alvással. de nem vagyunk nagyravágyók. a 30% pont elég lenne, hogy aláírják a félévet. csak legyen úgy. ma túléljük ezt, aztán jöhet a következő megmérettetés. tessék drukkolni!
persze utána rajtaleszünk az erőgyűjtésen, elmegyünk és iszogatunk. jipp:)

csók

2010. október 4., hétfő

i'm still i'm still jenny from bp

a nagy jóhír: mint már korábban említettem, elképzelhető, hogy csütörtökön visszatérek a csodás Budapestre. nade nem csak ezen a héten, hanem a következőn is, mivel 15-én szünet lesz a csodaegyin, szóval fullosfullos halupimpzorallság, sűrűn örülgetek budapestnek, valamint annak, hogy hamar hazamegyek a majd' 2 pécsi hét után. a rossz hír: sokat kell majd tanulnom, de tékitízi, okosan megoldom :)
mai történések: miután gabikám sikeresen hatástalanította az ébresztőmet, nem értünk be egyire időben, de sebaj. azért voltam épp eleget ott ma is. majd hazafele lefejeltem egy lány könyökét, úgyhogy most picit puklis a bukóm. képeket csekkoljátok fészen, van néhány új az itthonról!

csók

2010. október 3., vasárnap

jenny csodaországban

köszönöm dorci a kedves bloglinknevet, nagyon tetszik. hozzájárulásoddal még az is lehet, hogy a blog nevébe is beillesztem valahogy :)
mozgalmas hétvégén vagyok lassacskán túl. csütörtök este megérkezett Gabikám, pénteken egyin voltunk (lazult az orvosisok között..), aztán este mentünk Igalba, másnap szüreteltünk meg csillelttünk a pincénél, aztán este vissza. Kaposváron töltöttünk némi időt, ami határozottan kellemes csalódás volt. nagyon szép kis belvárosa lett, valamint találtunk egy kedves kis kocsmaféleséget, ahol elfogyasztottuk a jólmegérdemelt sörünket, majd buszoztunk tovább. mindenféléket játszottunk, úgyhogy nem is tűnt olyan soknak az a röpke 2 és fél óra, ami alatt a busz megteszi a 80-90 km-es Pécs-Igal távot. ma főztem fincsi ebédet, az első igazi vasárnapiebéd, amit itt főztem és nem egyedül ettem meg, valamint végre bejutottam a híresneves kultúrfalu belvárosába úgy igazán, sétálgattunk, nézelődtünk, sopiztunk a helyi árkádban (puha sál, pihepuha sál), ahol egész királyság boltok vannak, ami szintén kellemes csalódás- így már mehet a továbbiakban a terápiás shopping :) találtunk király fröcsis helyet, úgyhogy örülve és fáradtan hazatértünk. most jöhet a vacsi.

kedves barátaim, úgy néz ki, hogy megint hazatérek csütörtökön, szóval seeyousoon!
csók:
jenny csodaországból

2010. szeptember 29., szerda

the end of an era has come to pass

bár a budapesti szálról nem írok, a mostani hétvége mégis más volt. meg ez a hét kezdete is más volt itt. vagy csak a hétvége, nem tudom. rá kellett ébrednem arra, hogy most tényleg sokminden más, hogy milyen király volt tavaly szórakozni, meg bulizgatni, meg együtt lenni, és hogy én most mennyire nem ezt csinálom, meg hogy mennyi minden maradt Budapesten, ami nem csak ott maradt, hanem kimarad. De ha budapesten lennék, a helyzet óhatatlanul ugyanez lenne. gondolom. szóval ez a hétvége a szép emlékek hétvégéje volt.
részben talán ezen szomorkás gondolatok miatt, részben valószínűeg amúgy is rámtört volna az első lelki válság, miszerint nem tudok tanulni, nem akarok tanulni, nem vagyok ide való, ha az első megmérettetés előtt kiakadok, akkor hogy fogom évekig bírni, elegem van, a faszomat az egészbe. de szerencsésen túltettem magam a dolgon, és egy sör mellett megtanultuk a molsejt. majd megírtuk.
aztán jött a kellemesebb része a napnak: Katikám főzött incsifincsi vegánvacsit, sok király brokkolival, meg paradicsomszósszal, meg mindennel, ami egészséges és finom (egészséges Mami, EGÉSZSÉGES!!!) kávéztunk, cigiztünk, beszéltünk.
 szóval most egy újabb szép nap. szerdánként az éltet, hogy jííí mindejárt megyek haza, most az, hogy jíí mindjárt jön le Gabikám. ezúton szeretnélek titeket figyelmeztetni kedves barátaim, hogy tessék látogatni!!

so let's just hold on to what we've got right now!

az angol részek magyarázataként egy kedves zene: http://www.youtube.com/watch?v=pvv0I9rFsp4

u.i.: nem olyan szép a nap mégsem, megbetegedtem. gyógyulok!

2010. szeptember 27., hétfő

#2

ma kellemes meglepetés fogadott itthon. rend. úgy tűnik, hogy a kosz és undormány csak pillaatnyi elmezavar következtében képződhetett a kedves házaspár körül. vagy a most van mutiból? :) nemérdekel. hajlandó vagyok kimenni a konyhába.jíííí

ki evett a tányérkámból, ki ivott a pohárkámból és ki baszta szét a konyhakerti petrezselymemet?

visszatérés pécsre.felcipekedek a kis lakásomba, ahol most a házicsaládom 1hétre látogatóba hazatért nagyobbik lánya és a férje is lakik. belépek. ruhaszárító tele. de nem fincsi mosás illat van, hanem büdös. benézek a konyhába: káosz, mocsok, kosz. fürdőszoba: kád tele koszos vízzel, sáros a padló, ruhák szétdobálva. de ez gusztustalan és én a kis lakásomat nem így tartom, és így nem akarok élni. egy hétig sem. menjenek el! kiakadtam. már eleve a visszatérés kultúrfaluba nem egy hihetetlenül pozitív dolog, de ilyen látványra meg pláne nem. főleg, hogy én nem így hagytam itt. én azt hittem, hogy azok a drágalátós emberi lények, akik azért mennek ki amerikába, hogy hittérítő szektások legyenek, azok rendszerető, tiszta emberek. minimum egy világ dőlt össze bennem, de a héten még 4x fog, úgyhogy hajrá! muszáj rágyújtanom.

p

2010. szeptember 22., szerda

élelmiszer jellegű vegyesüzlet, barna jellegű szőke

a nap kérdése: vajon  milyen lehet belülről egy élelmiszer jellegű vegyesüzlet?
srácok. hajszínváltozás állt be a kis életemben. meglepően barna a szőke felirathoz képest, ami a dobozon állt, de majd holnap kiderül, hogy mizu, mert mint ahogy azt már korábban is tapasztaltuk, nappali fényben lehet sárga az, ami lámpafénynél még szőke volt. szóval holnap lehet, hogy kiderül, hogy zöld. akkor a kövi bejegyzés az lesz, hogy basszafasz. újabb cuccok diffundáltak a kikából a kis otthonomba az én közreműködésemmel. fullos. már tényleg egyre az énotthonomabb a hely.

pp

a kávém

Úgy tűnik, hogy egy ideig nem lesz itthon kávém. kedves barátaim, akik ismertek és azt hiszitek, hogy 'és kit érdekel..? úgysem szereted.', ez a dolog változóban van. jól jön itt a kávé reggelenként. Ma viszont nem volt valami kellemes élményem a kávéval. véletlen ottfelejtettem egy 20-30percre a főzőlapon, szóval a fél kávéfőző leolvadt, egy része beleolvadt a leégett kávéba, egy másik része pedig a kávéfőző belsejébe. Valami miatt az egész cuccnak rothadó csövesszaga volt, úgyhogy szépen belehelyeztem a mosogatóba, engedtem rá vizet és diszkréten otthagytam. Tudom, hogy ez viszonylag jellemző, hiszen hány gyorsrízst, szűrőt, meg minden szart égettem már bele lábasokba, nade kérem. ez a kávéfőzőm. Nem érdemlek ilyet.

pp

2010. szeptember 21., kedd

az első

Szóval az első. sok elsőn vagyok túl, így szeptember második hetének kezdetére. az első pécsi éccaka, az első nagybevásárlás, az első saját fürdőszobaszőnyeg, az első (3) egyetemi hét, az első utam olgival, az első holapicsábaleszórám, az első holapicsábavagyok, az első picizh-k, az első sikerélmény a drága orvosegyin (megvan az első kémiapicizh-m!!!), az első sör -janemazosztkirenmegvolt- az első fröcsi Pécsett, az első reggeli kávé a hramvaszilijblazsennijes bögrémből,az első cipőelhagyás kereszteződésben (nem csak pécsett, életemben), az első mosás, az első pillanat, amikor rájöttem, hogy ereszt a vasalóm, az első (aztán a második, harmadik, negyedik...) elalvás, az első hazatérés a nagyvárosba, az első nemakarokvisszajönni kultúrfalvára, az első miért nincs itt auchan?, az első hol lehet ilyenkor cigit kapni, az első miért csak szofit lehet kapni, az első kurvaanyádpécs, az első szeretlekpécs (szenvedélyes a viszonyunk), az első oreo pécsett, az első köpeny, az első adag hidrogén peroxid a kezemen, az első adag extrahált cucc rajtam és a füzeteken, az első nagy kacagások kémián, az első anyázások a TO-n, az első hiányoztokkedvesbarátaim, az első gg, az első érzés, hogy kezd otthonná és otthonossá válni a hely ahol lakom,az első szülinapilámpám, az első szülinapimuffin nekem útban erre a benzinkúton, az első szülinapikenyér Katinak útban erre a benzinkúton, az első EGYEDÜL LAKOM 240 KM-RE A FŐVÁROSTÓL para.az első szokd meg, mert lesz ez még így se. aztán a pozitív gondolatok.takecare!

a budapesti szálról nem írok, azt tudjátok :)

akkor most jöhet mindenből a második.
pp