2010. november 10., szerda

a tűzzel való játékról

rég blogoltam, ami betudható a sok proginak az elmúlt héten. persze azért történtek velem megosztandó dologok.
Csütörtökön mgérkezett Gabikám a kosztümmel, amit pénteken át is adtunk kedves tulajdonosának, akit persze előtte megvicceltünk picit. A zacsiba, amiben volt beleraktuk Gabikám pulcsiját ami szürke, mint ahogy a kosztüm is. Felülre raktuk a pulcsit úgy, hogy ne látszódjon ki alóla a zakó. Ültünk kémci előadáson pénteken reggel, Katikám kis késéssel (de többel mint mi) megérkezett, kérdezte, hogy itt van-e a szerzemény. Mondtam, hogy persze, odaadtam a zacsit, hogy megnézhesse. Amikor meglátta a szürke dolgot a várt szürke dolog helyett, gyorsan a sztereokémia varázslatos világából mitegy kiugorva átélt némi szívrohamot. Persze aztán kiderült, hogy alatta ott rejtőzik a kis zakó. De ezzel egy kicsit feldobtuk a metánetánpropánbután cuccot.
Egyi után hazajöttünk, ahol kiderült, hogy én reggel óta max fokozaton bekapcsolva tartottam a főzőlapom, amit szerencsétlen bazsalikomom fele bánt meg. Kicsit elszégyelltem magam, de szerencsére a kis lelkem hamar túltevődött a dolgon.
A szombat fő attrakciója a gólyabál volt. Mi már itthon elkeztük a bugit, úgyhogy enyhén illuminált állapotban érkeztünk meg kis késéssel. Nem emlékszem nagyon sokra, úgyhogy sokat nem tudok róla írni. A vasárnap aktív semmittevéssel telt.
Hétfőn reggel felkeltünk, úgy volt, hogy elmegyünk megnézni az érettségim, majd kikísérem Gabikámat a vonathoz. A gimiben kiderült, hogy nekem nem is ott kell megnéznem az érettségimet, hanem egy másik suliban, szóval csak kikísértem gabikámat a pu-ra. A tettye ic elment. Én visszamentem a városba, futkároztam bankokba, intéztem ügyeket, majd elmentem a másik suliba, ahol kellemes meglepetés ért az érettségim megtekintésekor. elégedett vagyok. Most szombaton jön majd a folytatás.
Tegnap zh-ztam. Nincsenek nagy reményeim, az 1 pont is elég lesz. Ezen kívül leégettem a szempilláim, de csak félig. Belenéztem a tükörbe és láttam, hogy furák. Nem értettem, mi történhetett. Törölgettem, mosogattam, de nem változott. majd rájöttem, hogy nem azért van égett szag, mert leégettem a fokhagymát mint szombaton, amikor 3 másodperc alatt sikerült tökéletesen elszenesítenem a kaját, hatalmas füstöt csinálni, valamint olyan szagot, ami még mindig nem szellőzött ki teljesen, hanem a szempilláim pörkölődtek meg. Szerencsére orvosolni tudom a dolgot némi szempillasprirállal.
Most megyek egyire.

Take care!
csók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése